A szeretet hatalma – 12.

A régi görögök azt mondták, a szeretetnek három fajtája létezik. Az első az erósz, az anyagi, testi világhoz kötődik. Ez a nemi vágy, amit nem érzel mindenki iránt, és ez így természetes is.

A másodikat fíliának nevezték. Ez a szív szeretete. Ez már finomabb szeretet, nem annyira anyagi, ösztönszerű, inkább érzelmi szeretet. Ám érzelmileg sem jön be nekünk mindenki, éppen ezért nem tudunk mindenkit így szeretni.

A szeretet harmadik fajtáját agapénak nevezték. Ez a legkevésbé anyagi szeretet, inkább lelki szeretet, és ez valójában nem más, mint az elfogadás.

A három féle szeretet közül képzeld el az agapét úgy, mint egy hatalmas nagy halmazt. Ebben benne van az erósz és a fília is, mint két kisebb halmaz.

Elfogadva szeretni mindenki képes. Ez nem érzelmi kérdés, hanem egy döntés eredménye. Úgy döntök, hogy elfogadok valakit vagy valamit. Túllépek az előítéleteimen, saját, belém nevelt korlátaimon, és úgy döntök, elfogadom azt, ami van.

Assisi Szent Ferenc imája így szól:

 Uram, adj világosságot, hogy meg tudjam különböztetni a megváltoztathatót a megváltoztathatatlantól.

 Adj erőt, hogy ami megváltoztatható, azt megváltoztathassam.

 És adj bölcsességet, hogy ami nem megváltoztatható, azt elfogadjam.”

Az idézet Pál Tamás: A szeretet hatalma című könyvéből való. A könyvet keresd a könyvesboltokban, vagy rendeld meg itt.