Gyomorspecialista – Személyes tapasztalatok, visszajelzések

Több mint 15 éve szenvedtem a refluxtól. Jelentős súlyfelesleggel küzdöttem, ráadásul időnként a depresszió is erőt vett rajtam. Végig csináltam mindent, amit Tamás javasolt. A legjobban az Ájurvéda Meditáció tetszett. A diétát is betartottam, végigcsináltam a tisztítást is becsülettel. Már az első hónap után sokkal jobban lettem, most pedig már teljesen rendben vagyok. Közben melóztam rendesen, de a kúra remekül volt összerakva, mert dolgozni is tudtam. Most már nem is azért járok Tamáshoz, hogy jobban legyek, mert az már sikerült. Inkább az Ájurvéda tudománya érdekel, az, hogy miként is működik az a dolog, ahogy mondják, mi is van a motorháztető alatt.

László, Paks


Én már 2 éve jól vagyok. De előtte rengeteget szenvedtem. Nagyon fájt a gyomrom egész életemben, de nem talált rá senki magyarázatot, hogy mi a bajom. Tamás segített, és örök hála neki. Pár hónap alatt egészen felépültem, a refluxom is megszűnt. Megtanultam az Ájurvéda Meditációt, és a csoport programokon is rendszeresen részt veszek. Mindenkinek ajánlom, mert nagyon sokat segít az Ájurvéda.

Balázs, Szeged


Egész életemben rengeteget szorongtam, agyaltam, nem hittem magamban, és nem tartottam magam elég jónak. Mindenen emésztettem magam. Nem csoda, hogy a gyomromra ment az agyalás. Bármi is történt, rágódtam rajta, és azt gondoltam, vajon majd mások mit szólnak ehhez. A vérnyomásom is ingadozott. A kezem-lábam állandóan olyan hideg volt, mint a béka lába. Általános gyengeség volt rajtam, nem éreztem jól magam. Az Ájurvédával és Tamással a Youtube-on találkoztam. Felhívtam, bejelentkeztem hozzá, és elkezdtem dolgozni magamon. Már két hét múlva kicsit jobban lettem, de teljesen csak 3 hónap múlva jöttem rendbe. De addig is minden héten picit jobb lett. Párszor el kellett mennem hozzá, mindig tanított valami hasznosat, amit aztán otthon kellett gyakorolni, vagy elvégezni. Az Ájurvéda Meditáció nagyon hasznos volt, lelazultam, és már nem agyaltam állandóan. Volt időm minden nap megnyugodni, feltöltődni. A gyomrom is rendbejött, és azóta is jól van. Nagyon hálás vagyok a segítségért. Köszönöm.

Anita, Szeged


Több mint tíz éve szenvedtem a refluxtól, a sav is feljött a torkomba, és a gyomrom sokszor égett. Nem voltam valami jó formában. Rengeteg olyan ételt ettem, amit nem kellett volna. Nem volt könnyű változtatni, de megérte. Rájöttem, hogy képes vagyok magam rendbe hozni, ha segítenek ebben szakértő módon. Gyógyszereket szedtem előtte, de ezekről is lejöttem. Most jobb formában vagyok, mint régebben bármikor. Köszönöm, Tamás!

Tamás, Szeged

A lelki egyensúlyom pár éve összeomlott. Innen volt eredeztethető az egész gyomorbajom. Puffadtam, görcsöltek a beleim, a gyomrom meg égett. Nagyon nem voltam jól. Bevallom, szorongtam is sokszor. Ebben is nagyon segített az Ájurvéda Meditáció, valamint az energiagyűjtő- és csakra tisztító gyakorlatok. Hat hét alatt olyan jól lettem, mint már hosszú évek óta soha. Nagyon örülök, és köszönet mindenért!

László, Budapest


Én már sok évvel ezelőtt rendbe jöttem a gyomor problémáimból. Tamás nagyon sok mindent tanított nekem. A test és a tudat egyensúlyának helyreállítását, Ájurvéda Meditációt, légzőgyakorlatokat, jógát, táplálkozási tanácsokat is adott. Viszonylag gyorsan rendeződtem, azóta is jól vagyok. A tanítványa lettem, fejlődök a spirituális úton, és folyamatosan egyre jobban és jobban vagyok. A magánéletemben is minden egyenesbe jött, született egy kisfiam, csodás ember a párom, szóval, minden rendben van. Érzem az Egész-séget.

Erika, Budapest


Nagyon mélyről jöttem. Fiatal koromban egy öngyilkos hajlamokkal küzdő, alkoholista rocker voltam, és semmire nem becsültem az életem. Ez pár éve volt, de a teljes mélypontról sikerült felállnom. Volt mit tennem, hogy visszanyerjem az egészségemet. Tamás nagyon türelmesen tanított engem, segített, nem csak a tanítványa, de igaz barátok is lettünk. Minden tanfolyamán ott vagyok, egyénileg is segít nekem. Most már vannak komoly céljaim az életben, olyan képességeket sajátítottam el, amivel másoknak is tudok segíteni. Gyönyörű életem van, jó egészségem, szép családom, gyerekem. Minden rendbe jött bennem és körülöttem. Visszatértem a sötétségből a Fénybe. Köszönet és hála érte!

Károly, Budapest


Éjszakai fulladások kínoztak, feljött a sav a torkomba, és halálfélelmem volt többször. Szorongtam, hogy mi lesz velem, nem bírtam elaludni sem. Pánikbeteg is voltam, teljesen ki voltam készülve. Puffadtam, gázosodtam, az evés után meg olyan fáradt voltam, hogy le kellett feküdjek. Időnként nagyon heves szívdobogás fogott el. Két hónap alatt teljesen rendbe jöttem. Az Ájurvéda és Tamás szuper segítséget adott. MInden tanács remek volt, lépésről lépésre vezetett engem ahhoz, hogy rendbe jöttem. Nyugis vagyok, ebben a meditáció és a gykorlatok sokat segítettek. A táplálkozásomat könnyedén átállítottam, lefogytam pár kilót, ettől meg fittebb lettem. Köszönöm a segítséget!

Ferenc, Kaposvár


Nagyon súlyos betegségből álltam talpra, de maradt a reflux. Végigcsináltam a procedúrát, most már sokkal jobb minden. Még kellenek az ájurvédikus gyógynövények, és ha ideges vagyok, akkor picit visszaesek. De minden jobb, ez kétségtelen. Tanulom Tamástól az Ájurvédát, a meditációt, jógát, fejlesztem magam, és testileg, lelkileg is fejlődök. Jó az Ájurvéda!

Z. Marosvásárhely

 

Párkapcsolati problémáim miatt emésztettem magam. Lassanként nem csak a reflux, hanem minden baj elért. Most már jobban vagyok, megtanultam kezelni a helyzetet, rendbe hoztam a problémáimat testileg és lelkileg is. Tamás a legkiválóbb tanácsadó, igazán köszönet és hála neki. A tudása kiemelkedő, minden szava aranyat ért. Amiket tanított, beépítettem az életembe. Minden jobb lett, egészen kivirultam.

Ilona, Miskolc


Még nem jöttem rendbe teljesen a refluxból, van egy pici problémám, de ahhoz képest, ahonnan az év elején indultam, már fényévekkel jobban vagyok. Nagyon sokat tettem az elmúlt hónapokban magamért. Megtanultam az Ájurvéda Meditációt, az energia és a csakra tisztítást, túl vagyok a diétán, és most együtt állítjuk be Tamással, hogy mi az, amit bír a szervezetem, és mi az, amit nem. Visszanyertem a formámat, a súlyomat, újra edzek keményen, és jobb formában vagyok, mint valaha.

Attila, Szeged


Évek óta jógázom, vegetáriánus vagyok 15 éve, de a gyomor panaszok sajnos annyira zavaróak lettek, hogy felkerestem Pál Tamást. Nagyon sokat kaptam tőle, köszönöm! Amikor mindent betartottam, meditáció, gyakorlatok, táplálkozás, tökéletesen rendben voltam. Amikor nem tartottam be mindent, megint pici zavarok lettek. Igyekszem most visszatérni az ideálishoz.

Zsolt, Debrecen


Még csak az elején vagyok a kúrának, de már három hét után is azt mondom, sokkal jobban vagyok. Még nem tökéletes, de látszik az irány, és az irány jó. Átállítottuk az étkezésemet, van pár dolog, amit nem eszem már, de van olyan, amit ehetek, csak nem akkor, mint eddig. Látom, hogy sokat fejlődtem. Kíváncsian várom az újabb leckéket.

Csaba, Pest megye


Évekig kínoztak a gymor panaszok, de Tamással együtt dolgozva három hónap alatt teljesen rendbe jöttem. Azóta is tartom a jó formámat. A férjemet is elküldtem Tamáshoz, és minden rokonomnak ajánlottam, mert van megoldás, van valódi megoldás. A savcsökkentők nem vezetnek sehova. Az ember rendbe tud jönni, ha kap segítséget, és betartja az ájurvédikus diétát.

Éva, Salgótarján.

 

Maximalista ember vagyok, túl sokat várok el magamtól. És szorongok, mert sokszor nem tudok megfelelni másoknak és magamnak. Gyomoridegem lett, savasodtam, és éreztem, hogy idegileg is kikészültem. Nem jöttem rendbe teljesen még, de sokkal jobban lettem. Nem adják a sikert ingyen, de látom, ha mindent betartok, akkor egyre jobban vagyok. Minden rajtam múlik. A tudást megkaptam. ha alkalmazom, jobban vagyok. Ha nem, akkor meg visszaesek oda, ahol eddig szenvedtem.

Zoltán, Budapest


A feleségemet, az Édesanyámat is elvittem tamáshoz, és nagyon sok segítséget kaptunk. Személyre szabott diétát, meditációs eljárást, jóga gyakorlatokat, sok-sok hasznos információt, recepteket, gyógynövényeket, fűszereket, teákat is ajánlott, és ezek segítségével tényleg jelentősen jobban lettünk. Köszönjük a segítséget!

Krisztina, Fót


2014 óta küzdöttem a reflux és a gyomor panaszok miatt. Olyan ember vagyok, aki mindent nagyon precízen végig csinál. Tamástól is mindent megtanultam, amit lehet. Fejlesztettem magam, és tanulok tőle azóta is. Rendszeresen végzem a tavaszi és őszi tisztításokat, meditálok, jógázom, csinálom a masszázst is, és tényleg, mintha kicseréltek volna. Tetszik nekem ez az új élet!

Péter, Budapest


Sajnos, nem tudtam tartani hosszú távon a diétát, pedig amig csináltam, jól voltam. Gyomorfekélyem volt, teljesen rendbe jöttem, edzettem, lefogytam, egészen jól alakultak a dolgaim. De annyi stressz van az életemben, hogy azt érzem, képtelen vagyok úrrá lenni a bajaimon. Tamással öröm volt együtt dolgozni, nagyon türelmesen, nagyon sok mindent tanított nekem, ami mind működött. Nem vele van a baj, hanem velem. Meg kell tennem, hogy csak az egészségemre figyelek, egyébként érzem, elmerülök. Nagyon küzdök, és tudom, sikerülni fog megint. Minden rajtam múlik, ezt megértettem az ájurvédikus tanításokból. Senki nem fog helyettem rendbe jönni.

József, Budapest


Nagyon rosszul voltam, de most jó a gyomrom

"Évek óta úgy éreztem, hogy ez életem központi kérdése. Ugyanis nem csak égett
a gyomrom, hanem a reflux is kínzott. Először csak időnként köhögtem, azt
hittem, meg vagyok fázva. Később már szúrt a mellkasom is. Először nagyon
megrémültem, azt hittem, a szívemnek van valami baja. Amikor kivizsgáltak,
kiderült, hogy a "motor" rendben van, viszont ami a tüneteket okozta, az a reflux
volt. Nem zárt rendesen a gyomrom, ezért rendszeresen feljött a sav. Nagyon
kellemetlen volt, de ami a legjobban fájt, hogy olyan volt a szájszagom, hogy a
párom elfordult tőlem.
Ekkor láttam meg egy újságban azt a hirdetést, amely egy ősi gyógymód
segítségével megoldást kínált a gyomorsav és reflux problémáira. Tudtam, hogy
ezt nekem is meg kell próbálnom. Éreztem belülről, hogy ez egy jó döntés,
azonnal telefonáltam. Fiatal ember vagyok, úgy gondoltam, nem mehet ez így
tovább, nem élhetek gyógyszereken életem végéig. Ráadásul ezek a gyógyszerek
mindenféle mellékhatást is okoztak, úgyhogy nagyon szerettem volna
megszabadulni tőlük. Elmentem, becsülettel végigcsináltam ezt a rendhagyó
terápiát. Már néhány hét alatt sokat javultam, és további pár hét múlva teljesen
rendbe jöttem. Némi életmódváltás és önfejlesztés segítségével újjászülettem!
Újra jókat ehetek-ihatok, visszakaptam az életemet. De ami a legfontosabb, a
páromat is.
Nagyon hálás vagyok Pál Tamásnak, az országos hírű ájurvédikus gyomor
specialistának, aki olyan tudás birtokában van, amellyel szerintem bárkit rendbe
tud tenni. Tudom, hogy a reflux népbetegség, tíz emberből nyolc érintett. Azt
kívánom minden olyan sorstársamnak, aki igazán szeretne rendbe jönni, hogy
adjon egy esélyt magának, és menjen el hozzá, mert ahogy az én esetem, és még
sok-sok emberé is bizonyítja, az egészséget vissza lehet szerezni.

P. Ferenc, 45 éves, Szeged


Évtizedek óta gyomorégéssel küszködtem. Mivel nem találtam sehol valódi megoldást, a bajaim fokozódni kezdtek. Közel tíz éve már, hogy nem csak égett a gyomrom, hanem a rengeteg sav szinte minden nap feljött, marta a nyelőcsövemet, gyakran refluxot is tapasztaltam. Éjszaka arra ébredtem, hogy fuldoklom a sok savtól, és szinte egész nap köhögtem. Szinte már semmit sem voltam képes megenni, mert mindentől úgy fájt a gyomrom, mintha a pokol tüze égette volna belülről. Hiába szedtem méregerős gyógyszereket és kerültem már szinte minden olyan ételt, amelyről azt hallottam, hogy savat okoz, nem javult, hanem egyre rosszabb lett az állapotom. Már lélekben készültem a gyomorműtétre, amikor megakadt a szemem egy hirdetésen.
Az Ájurvéda ősi tudása és egy kitűnő szakember, Pál Tamás segített abban, hogy rendbe tudjak jönni. Speciális életmódbeli változtatásokat vezettem be, átalakítottam a napirendemet és a táplálkozási szokásaimat. Magam sem hittem volna, hogy ilyen gyorsan jobban leszek! Az eredmény már egy hét múlva jelentkezett, néhány hét alatt pedig teljesen rendbe jöttem! Már nem ég a gyomrom, megszűnt a refluxom, nem ébredek fel éjszaka, teljesen jól érzem magam, újra a régi vagyok. Hálás vagyok, és köszönöm a sok segítséget, amit kaptam.

Mária, Szeged

Pál Tamás

spirituális tanító, ájurvéda szakértő, Életmód tanácsadó