Shiva és Shakti – (pár)kapcsolat javító védikus tréning

Az ember társas lény. Egyedül nem tudunk létezni a világban. Egyedül csak keveseknek megy, a legtöbb ember másokhoz kapcsolódva szeretné megélni az életét. Együtt könnyebb, már százezer évvel ezelőtt az ősember is tudta ezt. Egységben erő van, egyedül az ember viszont gyenge és esendő. A kiközösítés az ősi társadalmakban egyenlő volt a halálos ítélettel. A modern civilizáció felülírni igyekszik az ősi programjainkat. Ámde a régi kapcsolati és családi minták mára széthullottak. Ha szétnézünk a világban magunk körül, látjuk, hogy az emberek szenvednek, mert valami mélyen összezavarodott. Nem találja a helyét sok férfi és nő, sem egyedül, sem párban. Sőt, néhányan már azt sem tudják, igazából férfiak-e vagy inkább nők. Az ősi rendezettség, amely az egyéni, társas és párkapcsolati mintázatokban jelen volt, amelyet a Védikus Aranykorban az ember a mindennapjaiban élt, összetört.

Hogyan lehetne visszatalálni belső, igaz mivoltunkhoz? Mi kellene ahhoz, hogy megtaláljuk, kik is vagyunk mi valójában? Hogyan tudjuk megélni belső erőinket? Hogyan volna lehetséges, hogy rendezzük először magunkat, majd ebből a tapasztalati tudásból kiindulva saját férfi és női energiáinkat, majd társas kapcsolatainkat, vagy akár partner kapcsolatainkat? Milyen lehetőségeket ad erre a védikus tudás? Hogyan segíthet ebben a meditáció, a jóga, az energetikai és a csakra rendszer rendbe tétele? Milyen lehetőségeket tartogat a szattvávádzsaja, a szeretetteli mennyei fénnyel való segítő tudomány? Hogyan tudjuk jelen életünkből kiindulva a múltunkat és a jövőnket is rendezetté tenni? Tudunk-e tényleg az Idő egészére hatni, sőt, még mélyebbre is? Befolyásolható és rendezhető lenne a morfogenetikus mező, amely generációkon keresztül összeköt minket szeretteinkkel? Milyen karmikus hatások érinthetnek meg minket, és hogyan tudjuk ezeket a lehető legjobban megélni, és ha kell megtisztítani? Hogyan tudod megnyitni a szivcsakrádat, benned a földi és égi világok egyesítőjét, ehhez a csodaszép belső folyamathoz? Hogyan tudod a szeretetteli elfogadást és megbocsátást gyakorolni magad és mások felé? Milyen teremtő ereje lehet ennek a folyamatnak? Miképpen volna az lehetséges, hogy te is eljöjj, és megtanuld használni ezeket a spirituális technikákat?

Egy olyan tréningre invitállak, amelyen még biztosan nem voltál. Nem csak elméleti, hanem rengeteg gyakorlati védikus technikát is tanítok, hogy rendbe tudd tenni életed kapcsolati területeit. Lesznek egyéni és páros gyakorlatok, meditációk, karmikus tisztító eljárások, prána technikák, amelyek mind-mind segítenek majd abban, hogy teljesen meg tudd változtatni az életedet. Nem vagyok varázsló, én csak a kulcsokat adom meg hozzá, az ajtókat neked kell kinyitni. Ha pedig lesznek eszközeid kapcsolati mintázataid megváltoztatásához, akkor egy új élet tud majd kibontakozni számodra.

Bölcsebbik énedben válaszokra, megoldásokra is lelhetsz, ha eljössz erre a tréningre. A változás, amely bensődből, lényed legmélyéről fakad, tudati és energetikai folyamatokból virágzik ki. A csoportenergia páratlan hatása az, amely képes mélyreható és tartós javulást eredményezni.

Kinek ajánlom a tréninget?

Mindazoknak, akik bármilyen elakadást, gyengeséget, félelmet, sikertelenséget, zavart éreznek saját magukban, társas kapcsolataikban, vagy partnerkapcsolataikban.
Mindazoknak, akik egykor mély fájdalmat, traumákat, megaláztatásokat éltek meg.
Mindazoknak, akik úgy érzik, lehetnének még annál is jobbak, mint amit jelenleg élnek.
Mindazoknak, akik a legtöbbet szeretnék kihozni az életükből.
Mindazoknak, akik szeretnének hozzájuk hasonló, szeretetteljes, spirituális emberekkel megismerkedni, kapcsolódni velük, és együtt emelkedni a segítségükkel.

A program ideje és helyszíne:
2022 november 19-20. Asram jógaközpont. Budapest, 13. kerület, Tátra u 5/B.
A tréning mindkét napon 9-17 óráig tart majd. Dél körül bő egyórás ebédszünetet tartunk majd.
Részvételi díj: 45 ezer Ft.

A jelentkezés feltétele 15 ezer Ft előleg befizetése.

Ha szeretnél jönni, kérlek, írj egy e-mailt, és megírom a tudnivalókat és a számlaszámot, ahová az előleget utalnod kell.

Várlak szeretettel!

Pál Tamás
Ájurvéda szakértő, spirituális tanácsadó
pal.tamas1971@gmail.com
Tel.: 70-368-8968
ajurvedatippek.hu