Nemrégiben egy tanítványom az egyik tanfolyamomon azt mondta, hogy ő nagyon engedékeny, hiszen a férjét bárhová elengedi. Amikor megkérdeztem tőle, hogy ezt mégis hogy gondolja, meglepődött. Nem értette, hogy miért kérdezem meg tőle, hogy tényleg azt gondolja-e, hogy rendelkezhet a férjével, birtokolhatja, ellenőrizheti vagy megszabhatja neki hová és mikor menjen.

Ha éltél már korlátozó kapcsolatban, akkor nem kell magyaráznom neked, milyen az, amikor valaki birtokolni akar téged. Pedig általában szépen indul a kapcsolat. Alig vártad, hogy találkozz vele, a nagy Ő-vel. Izgatottan dobogott a szíved, lested, hogy rád írjon, hogy halld a hangját, hogy vele lehess. De amikor a kapcsolat szorosabbá vált, esetleg már össze is költöztél álmaid pasijával vagy nőjével, elkezdődött valami rettenet. Elkezdődött az a kegyetlen népi játék, amit úgy is nevezhetnénk, hogy „te az enyém, én a tiéd”.

Mi történik? Elindul egy ősi program, ami általában nem a tiéd, hanem az őseidé, vagy azon kultúráé, amiben élsz, amelyben szocializálódtál. Lassanként, valamiért azt kezded gondolni, nagyon-nagyon tévesen, hogy a másik most már a tiéd. Elkezded azt hinni, főleg ha házasságot is kötöttél vele, és már van „adásvételi szerződésed” is, hogy a párod immár a tulajdonoddá vált. Régi korokban a nő valóban a férfi tulajdona lett. Persze, ma már egy nő is simán képes arra, hogy birtoktárgyaként kezelje élete párját. Figyeled, mikor jön haza, merre járt, kivel találkozott. Megnézed az e-mailjeit, a telefonját is átfésülöd, mert valami pokoli gondolat miatt lassanként azt hiszed, hogy a másik félre lép. Megcsal téged, el fog hagyni. Ez az egód műve, egy téveszme, ami a halálfélelemmel áll rokonságban. Mindenki fél, hogy az, ami van, egyszer el fog veszni. Vagyon, hatalom, fiatalság, és persze, maga az élet. Tíz körömmel ragaszkodsz hozzá, nem akarod, hogy kicsússzon a kezed közül. De mindez csak egy illúzió. Semmi sem a tiéd, legfeljebb csak nálad van. Olyan a kapcsolatod is, mint egy vizes, csúszós szappan. Ha csak tartod a tenyeredben, ott marad. Ám, ha szorítani kezded, egészen bizonyos, hogy ki fog csúszni a kezedből. A pszichológusok azt mondják, ha nem bízol a másikban, akkor valójában magadban nem bízol.

 Pedig, amikor még tényleg szerelmes voltál, nem akartál mást, csak gyönyörködni a párod létezésében, szépségében, kedves lényében, és örültél, ha ott van veled. De amikor múlik a szerelem, és elkezded látni a másik hibáit, lassanként rádöbbensz, hogy a párod mennyire tökéletlen. Hogy istentelenül sok hibája van. Hogy lehet, hogy ezt eddig nem láttad? Természetesen, eddig is tele volt hibákkal. Éppen úgy, mint ahogy te is. Csak éppen a saját hibáidat nem látod. Mert a szem nem látja önmagát, mondja a védikus tudás. És milyen igaz! A másik szemében meglátod a szálkát, de a sajátodban a gerendát sem.

Mivel tudod, hogy a másik tökéletlen, elkezded tanítani, nevelni. Mert jót akarsz neki. Azt mondod, drágám, szeretlek, de… És itt egy felsorolás következik, hogy miben kell neki változnia. Át akarod formálni a saját képmásodra. Mert ha azt a néhány, jelentéktelen, talán kevesebb mint hetven dolgot megváltoztatja magában, igazán szeretni fogod. Rossz hírem van! Ha valakivel ezt játszod, akkor te őt nem szereted. Hanem használod. Szexre, vagy kell a pénze, hatalma, befolyása, tud főzni, jó vele megjelenni a színházban. Ezer dolog lehet. De nem szereted! Mert ha szereted őt igazán, akkor úgy fogadod el, ahogy van. A rengeteg hibájával együtt. Mert a szeretet elfogad, nem pedig átalakít. Az átalakítás az erőhöz és az erőszakhoz kapcsolódik. Azt gondolod, lehetsz úgy boldog, hogy folyton meg kell felelned elvárásoknak? Lehetsz úgy boldog, hogy állandóan azt lesed, mikor fogsz hibázni, amikor rosszat teszel, amin a másik felhúzza magát? Amit majd persze megtorlás is követ. Valaki elkezdi, valaki pedig bosszút áll. A Rózsák háborúja című film mutatja, hogy hová fajulhatnak el a dolgok. Fogságba kerültök, egymás rettenetes fogságába. A korlátozó és rabtartó kapcsolatoknak ez a sajátja. Ha voltál már ilyenben, tudod, miről beszélek. Ez a folyamat a lassú, együtt haldoklás.

Kegyetlen tapasztalás az is, amikor átalakításba kezdesz. Persze, nem magadat alakítod, mert te már tökéletes vagy, hanem a párodat akarod megszerelni. Mert ő még sajnos nem az. Hosszú-hosszú évek kemény munkájával átalakítod a párodat. Most már teljesen olyan, mint amit akartál. Lenyesegetted a vadhajtásait. Látszólag már pont olyan, mint amit akartál. De rádöbbensz, hogy mennyire unalmas. Olyan, mintha magaddal találkoznál. És kirúgod, mert untat. Vagy ő fog lelépni, mert elege lesz. Megtörtént eset: Egy nő, miután egy év alatt teljesen átformálta a férfit, saját képmására, még arra is rávette, hogy változtassa meg a kedvéért a keresztnevét. A férfi még ezt is megtette a nő kedvéért!!! Szerintem ez már nem önátadás, hanem az önfeladás esete. Jó ebből soha nem származhat. Ám egyszer csak, amikor múlni kezdett a szerelem, a férfi látni kezdett. Meglátta azt, hogy akkora papucs lett, hogy egy óriás is nyugodtan használhatná. Elmenekült a nőtől, aki azóta is siratja, és nem érti, hogy álmai férfija, akiért mindent megtett, akibe ennyi időt, energiát, pénzt fektetet, hogyan hagyhatta őt el ilyen rútul.

A válasz nagyon egyszerű. Minden ember szabad. Az ember egy szabadságra termett keljfeljancsi. Ha lenyomnak, ha elnyomnak, ha bezárnak, csak azon fogsz gondolkodni, hogyan tudsz majd megszökni. Hogy az lehess, aki vagy. Hogy szabadon, mindenfajta korlát nélkül élhess. Olyan emberrel, vagy emberekkel, akik úgy szeretnek téged, és olyannak, amilyen vagy. Minden emberi lény erre vágyik.

Tanácsadóként nap-mint nap találkozom olyan emberekkel, akik rabságban élnek, de gyakran ők maguk is rabtartók egyben. Róka fogta csuka, csuka fogta róka esete ez. Sokszor örökre így maradnak, mert nem tudják elengedni egymást. Csak szerencsés esetben tudnak megmenekülni egymástól. Megannyi szerencsétlen ember él együtt, vallási, anyagi vagy ideológiai okokból. Meglehet, egy életen át gyűlölik egymást. Csendesen, sokszor szótlanul, a kanapé két végén gubbasztva, sötét gondolatokba burkolózva, az elveszített boldogságon és fiatalságon merengve.

A védikus bölcsesség azt tanítja, minden ember arra született, hogy boldogságban, beteljesedetten, egészségben, szeretetben, megvilágosodottságban éljen. Csak ha ezek megvannak, azt nevezhetjük emberi életnek. Te mennyire vagy közel ehhez? Vagy messzire ettől?